A Klimo-könyvtár

(Forrás: Nádas Sándor: A Klimo-könyvtár = 168 óra, 2003. november 2., 44. szám)
Interneten: http://www.168ora.hu/cikk.php?id=1027

Pohánka Éva nevét kell megjegyeznünk mindenekelőtt. Úgy esett ugyanis, hogy futólagos látogatást tettem Pécsett. Nem volt semmi különös terv, az látszott biztosnak, hogy megnézem a Schaár Erzsébet Utcáját megint, hisz több mint két éve láttam legutóbb, és az embert időnként elfogja a vágy, hogy megnézze, úgy van-e még minden, ahogy egykor volt. (Úgy van.)

Ezzel azonban nem untatnám magukat, annak idején, ha jól emlékszem, Jolsvai kolléga értekezett bő terjedelemben e kiállításról, legyen annyi elég.

Persze, ha az ember már Pécsett jár, csak nem jön el üres kézzel. Magam azt vettem a fejembe, hogy megnézem végre a Klimo-könyvtárat: ott van egypár lépésnyire a Dzsámitól, a Szepessy Ignác utca elején – sokszor elmentem már mellette, a Kanonok-sor felé sétálván, de odabent bizony még sosem jártam.

És most is majdnem lemaradtam. Az történt, hogy bár ma már minden útikönyv a város látványosságai közé sorolja, mégsem tisztázott a régi könyvtár nyitva tartása. Így aztán, bár az egyetemi könyvtár bejáratán túljutottam, úgy tűnt, ez az egyetlen siker, amit elkönyvelhetek magamnak. Próbáltam szép szóval magyarázni, hogy megettem már a kenyerem javát, és ki tudja, mikor jövök legközelebb, csak udvarias fejrázás volt a válasz. „Zárva vagyunk.” Akkor szoktam kicsit igazgatózni, elnöközni, felelősözni. Végre előkerült valaki, egy fiatal kutató, aki vesztére épp benn járt a munkahelyén, hát odavetették nekem. Ő volt (mint kiderült) a fenn írt Pohánka Éva. Aki aztán csupa szívességből beengedett, és ha már ezt tette, egy laza másfél órás idegenvezetéssel bemutatta a könyvtárat – termeket, könyveket, földgömböket, értékeket. Magyarország első nyilvános könyvtára (melyet Klimo püspök hozott létre a tizennyolcadik században, azért viseli az ő nevét) minden szépségét feltárta előttem.

És az emberi jóindulatról is tanultam megint valamit.