Részlet a Bálám szamara és a többiek című könyvből
Szántó Piroska, férje, Vas István halálát követően, 1993. őszén állapodott meg a Janus Pannonius Tudományegyetem akkori rektorával, dr. Hámori József akadémikussal, hogy Vas István könyvtára majdan az Egyetem kutatási célokat szolgáló különgyűjteménye lesz. Erről maga Szántó Piroska számol be Bálám szamara és a többiek című, 1997-ben megjelent könyvében. A vonatkozó fejezetet használtuk fel mi is a Könyvtár egykori állapotának bemutatására. A gyűjtemény Pécsre költöztetését megelőzően fényképezőgépünkkel felkerestük Vas István és Szántó Piroska budai, Várkert rakpart 17. sz. alatti lakását a Könyvtár eredeti állapotának rögzítése céljából.

„Hogy Pista úriember lett volna? Szó sincs róla. úriember előreengedi a hölgyet – hát nem? Különösen azért, mert évek óta sír és panaszkodik, szóban is, de sok-sok versben, hogy micsoda szörnyűség vár őrá; ha „az öreget magára hagytad”, ha „Piroska korábbi vonattal utazott el”, meg „készülnöd kell neked is nemsokára az álarcos bálra”. és előrement ő, udvariatlan fajankó! és én itt állok, nagy csomó szerelmes verssel és nagy csomó vallomás-képpel, őnélküle, a könyvtárban. Körülbelül kilencezer könyv, folyóiratok. Meg voltunk róla győződve, s ezt meg is beszéltük, hogy én halok meg előbb.

Szédelegve ébredtem rá, hogy megszökött a hivatalos papírok és eljárások elől, rám hagyva az egész borzalmat. Nem elég, ha az embernek meghal az ura, még elolvasandó és aláírandó hivatalos papírokkal gyötrik, és meg kell vennem Szentendrét. („Mert nem volt annyi eszed, hogy a nevedre írasd a férjed hosszú betegsége alatt” – nem volt, csakugyan)

Hát ijedtemben felkínáltam a Széchényi Könyvtárnak Pista könyvtárát, évek óta ők számítottak rá, s hozzájárultak a lakás béréhez. De amikor kiderült, hogy csak az érdekes vagy dedikált köteteknek tudnak helyet adni, rémülten visszakoztam – nem, inkább eladok akármi mást, de a könyvtár maradjon csorbítatlan, hiszen ez Vas István önarcképnél önarcképebb arcképe.

A könyvtár lényegében három részre oszlik, túlcsordulva eszméletlen méretű lakásunk hallján, ablakfülkéin és lezárt külön lépcsőházán. A KÖNYVTÁR, a LIMBUS és a KATYVASZ. ábécérendben, ami nekem nem kis fejtörést okoz olykor, mert az egymás mellett álló állványok saját beosztásukat követik, nem pedig az egész falat befogó sorban folytatódnak. Nehezen nyugszom bele, hogy Shaw és Somlyó jól alul van, de a Szabókat a másik állvány tetején kell keresnem, Tandori fölött.

Mondom, minden polc a falakhoz simul, de akármekkora is a szoba, a heverő mégsem állhat a közepén mereszkedve; hát takarja a b és c betű egy részét, viszont így fektünkben is kihúzható a Biblia tucatnyi, több nyelvű és kiadású kötete, s ha az ember nem restell kicsit feljebb nyúlni, eléri Babitsot, majd Bethlen Miklós önéletírását, s a heverő oldala mellé nyúlva Chestertont.

Ennek az állványnak a tetejét koronázzák a Nyugat bekötött évfolyamainak vastag, barna példányai – fittyet hányva az ábécének nyomósúlyként. Talán azért is, hogy nekem állandó fenyegetést jelentsen, mikor látom, hogy Pista, lerúgva a cipőjét, feláll a heverő tetejére, nagy nehezen kibányász egy kötetet, az elzuhan, ő megkapaszkodik a zöld díszkiadású Aranyban, az szerencsésen úgy borul le, hogy csak a lábára esik neki, s a Nyugat-kötet sem a fejére, kedvesen, kíméletesen.

Van persze könyvtárlépcső, ügyes, nyeles kis szerszám, de azon rendszerint Luci, a cica alszik, ha fia, Pisti nem kergeti le róla, de ez a lépcső úgyis csak szabad felülethez használható, ami előtt nem áll bútor, például Dérytől Donne-on, Elioton és Fontanén, át Fazekas hadnagy úron is, egészen Graham Greene-ig. A heverő feje mögött lexikon- és szótársor, az irodalmi szótárak aránylag alacsony polca határolja Pista íróasztalának nyugati csücskét, bizonyos fokig meg is óvja az íróasztalon gyülekező tárgyakat és papírokat a leomlástól.

Az ablaktól a cserépkályháig, pontosabban az előbb említett könyvtárlépcsőig húzódik a Pista íróasztala és széke mögötti falon a Határ Győzőtől Thomas Mannig terjedő szektor. Ha Pista hátrább rukkol a székével, Kosztolányiba veri a fejét, ha ugyan nem az egész sort betöltő Karinthykba („nem szül gyáva nyulat Nubia párduca”? – ezúttal Berzsenyi tévedett, csóválja is szép oroszlánfejét a szemközti falról. ó jaj, azok a sírverstermő ötvenes évek!). A jobb kezét kinyújtó Pista Krúdyba markolhat, de már Hunyady Sándorért és P. Howardért (tekintélyes gyujtemény az első otromba kiadástól a bestsellerré vált maiakig) fel kell állnia. Ha leejti a tollát, Maugham és Michelangelo környékén kell keresnie, elhanyagolva Lafontaine-t és Laforgue-ot, csak egy pillantással sorolva Latort, Mándy Ivánt, Kálnokyt és Malraux-t. Ezt a társaságot, ahogy minden alsó polcot, csak egy deszka választja el a padlótól.

A hallban lévő bal oldali polcokon – ugyancsak nem hederítve az ábécére – legfelül húzódik a Szép Versek és egyéb antológiák hada, alattuk békés egyetértésben fér meg egy sor Németh Lászlóval maga mögött Ottlik sok-sok kiadása, mert minden újat külön is dedikált s így vannak örkény kötetei is, felettük a sort Nemes Nagy ágnes nyitja, elegánsan, mint mindig.

Pista nem tartja külön az idegennyelvű könyveket, soroljanak csak be szépen a magyar ábécérendbe, ahogyan a heverő felett is Apollinaire és Apor Péter például. Egymás közelében Orbán Ottó, O’Neill és Obrazcov, lejjebb Petőfi; a legkülönbözőbb kiadásokban, köztük az is, amit Pista gyerekkorában a szőnyegen hasalva olvasott rongyosra, s a szomszéd Petrarca egyikükhöz sem méltatlan társ. és a velük szemközti falon Radnóti közelíti Rónay Györgyöt és Ronsard-t, az angol Shakespeare-sorozat mellett a magyar Shakespeare, Arannyal dúsítva, fölöttük Salinger és Singer. Sárközi nem bántja Schillert, hiába volt német szegény feje.

A Tömörkény-sorozat nagy komolyan vonul el Tatay és Takáts Gyula alatt, egy az Alföld és Pannónia. Közel van a vastagra nőtt Thackeray-kötetekhez, és Tolsztoj meg Turgenyev sem esik messze tőlük, Szentkuthy Prae-je keresztben nehezedik Szerb Antalra és Szép Ernőre, de már Szabó Lőrincért és Szabó Magdáért létrára kellene lépni, az örök barátainkat és a Creus-át fel sem érdemes tenni hozzájuk, folyton bele-beleolvasok. A padló közelében rengeteg Weöres Sándor és Wodehouse angol nyelvű karcsú kiadása.

A művészeti és néprajzi könyvek az én műtermemben vannak, de az Agatha Christie-k sem hagyhatók ki. Pista szerette a krimit, s ha nem szégyellte volna elvenni a fiatalok elől, boldogan szórakozott volna egy krimi fordításával –, őszerinte ugyan Eliot és Apollinaire is krimi. A LIMBUS-ban azok a könyvek vannak, amelyeket nem használ állandóan vagy nem igazán szeret; csak becsüli a szerzőjüket. életmusorozatok, régi, képes történelemkönyvek és sok második kiadás, azonkívül a folyóiratoknak nem is számozott csak ömlesztett tömege, mármint azoknak a példányoknak, amelyeket érdemesnek ítélt a megőrzésre, hiszen így is alig van elég hely. Pista saját fordításai egy vénséges vén, de még mindig jó karban lévő régi Lingel-szekrényt töltenek meg, az én illusztrált könyveim ugyancsak.

Nem is szólva a NEHÉZ KÖNYVEK magas, karcsú polcáról, ahol Csurka tizennégy kötete barátkozik a kövér Dickensekkel meg Juhász Ferenc hatalmas újabb kötetei, amelyeket csak asztalra kiterítve bírt Pista rendesen olvasni – azóta vannak bizonyára újabbak is, nem tudom. A KATYVASZ-ban pedig összevissza halmozódik a szentendrei kis házból s az én műtermemből utólag odakeveredett anyag. Mert, rendetlen disznók, igazán előfordult, hogy se Panni, se én, se Pista nem vitte be Pestre az éppen olvasott könyveket, elég szégyen. De nagy csodálkozásomra Móra és Margaret Mitchell, egy mykénéi katalógus, egy csomó útikönyv, a Tu s A Sakál napja, de az Alexandriai négyes és az Orlando is a Katyvaszba került, hát mit csináljak.

Amikor egyedül maradtam a könyvtárral, s ráébredtem, hogy egy pillanat alatt megszünhetik az összeköttetés az emberekkel, a teljes dokumentációt, a levelezést kofferszámra zúdítottam a Széchényi Könyvtár nyakába. De a háromhónapos betegség, a kórház, s hogy azalatt én sem dolgozhattam, mégis rákényszerített néhány könyv és kézirat külön eladására. Ebben segítettek barátaim. és a Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatója is segített. S a kereskedő – könyvimádó álarcában megjelenő KERESKEDŐ – sétálgatott a könyvespolcok között, és kereste az őt különösen érdeklő néhány dedikált kötetet.

Én csak elfordultam, mert állandóan láttam Pista kezét, ahogy kihúz egy könyvet, belelapoz és belemerül. és gyakran utánam szól: „Nézd csak! A konyhába mégy? Jövök veled, ezt hallgasd meg!” – és jobb kezében a könyvvel, a ballal pedig azt a régi, már alig is kapható „tollhegy”-et forgatva, amivel tele volt minden zsebe, és nélkülözhetetlenné vált minden szellemi tevékenységénél, lett légyen az olvasás, vers vagy próza, vagy zenehallgatás, felolvas nekem a konyhaajtóhoz támaszkodva. én meg igyekszem nem csorgatni a vizet, nem csörömpölni az edénnyel, hiszen akadnak zajtalan munkák is, tisztítom a madársalátát például, hámozom a kompótnak való almát, és büszke vagyok, boldog.

Sokáig kísértett még a KERESKEDŐ Pistáénál elegánsabb, szép, kegyetlen keze. Végül is A. G. jött, a rádiós, nagy zavarom idején felmerült a múltból, és nem csekély utánajárással sikerült neki úgy eladnia a könyvtárat, hogy halálomig velem maradhat. A Pécsi Egyetem Kutató Könyvtára lett, egyben marad az arckép, nem szemelgethető ki, szét nem szedhető. H. Tamás vette számítógépre, ő úgy mondta, floppyra – lemezre – a könyvek listáját.

És végül is az a bizonyosság, hogy sok-sok fiatal egyetemista és kutató keze nyúl majd a könyvekhez és talán furcsálkodik, hogy: nini, ezt is olvasta a Vas István; vagy nagyszerű, ezt itt találtam Vas István könyvtárában, ilyen ócskaság, vagy ilyen kincs! és ez az elképzelés nem törli el Pista eleven, könyvszerető kezének az emlékét.

Csak azt a szégyenemet, hogy engedtem a KERESKEDŐ-t ott válogatni, azt semmisíti meg a jövendő kutatók keze. Hadd forgassák, remélem olyan szeretettel és gyöngéden, ahogyan Pista tette, és áldom Pécset, amiért befogadta Vas István szellemi portréját, amit én gyakorlatlanul és szakszerűtlenül, de mégis megpróbáltam, legalább vázlatosan megcsinálni.